Repülőkatasztrófa a Lumumba utcában

Fotó: Julian♦H CC-BY

1961. augusztus 6-án a Malév városnéző repülőgépe Zugló felett lezuhant és a Lumumba utca – ma Róna utca – 224. számú ház felső emeletébe csapódott. Mi is történt pontosan és hogyan él ez a tragédia a budapestiek emlékezetében?

Az összes adás között itt tallózhat.

Reklámok

Konsumex

Az Arany János utca 32. egy Konsumex üzlet volt. Az ember a kirakat előtt nézegette, hogy mivel játszhatnak mások, amivel ők nem, és miket vásárolhatnak meg, amiket ők nem. Miket lehetett ebben az üzletben kapni? Dollárért mindenféle olyan dolgot, amit Magyarországon nem. 1965-ben hozta létre ezt az üzlethálózatot Hardi Róbert belkereskedelmi miniszterhelyettes csak azért, hogy a külföldi diplomaták a pénzüket Magyarországon költsék el.

Erről beszélgettünk az Annoban, illetve az OSA archívumról is, mert az is fontos, és ne feledkezzünk meg arról, hogy ott működik még a Fortepan is.

Az összes adás között itt tallózhat.

Egyesült Izzó és a Tungsram

Legyen világosság! Ugye eljössz még, ugye elios még? Mikor hallod majd az elefánt dübörgést…

Az Egyesült Izzóba, vagyis a Tungsram gyárba szeretnénk kilátogatni a hallgatók segítségével. 1901-ben épült és hihetetlen technikai fejlesztéseket bemutató üzem volt. Távollátó készülékeket, rádiócsöveket, fantasztikus dolgokat kreáltak. Volt saját uszodája is és nyilván nagyon sokan dolgoztak ott és nagyon sokuknak nagyon sok emléke van.

Az összes adás között itt tallózhat.